Álljon itt rögtön Popper Péter egy érdekes megjegyzése, amit én már kicsit továbbgondoltam:
Sok ember élete vándorlás két ijesztő végpont között. Az emberben létezik egy vágy, ami arra készteti, hogy tartozzon valakihez, beépüljön egy másik ember életébe, és fordítva – épüljön be egy másik ember is az ő életébe. Ez vágyódás a MI iránt.
Általában mindenki el is indul efelé, mégis mikor közel jön hozzá ez a MI – és itt legyen szó akár vallási rajongásról, politikai fanatizmusról, mert ugye ez nem csak szerelem lehet - akkor vele jön egy rémület is, hogy mi lesz velem, mi lesz az ÉNemmel. Egy időben ezzel a frusztráló jelenséggel el kezd távolodni, hidegülni. Elindul a másik végpont felé, ami a magány, az ’egyedül maradok’, a ’senkim se lesz’, aminek a hidege egyszer csak megcsapja. Ha ez bekövetkezik, akkor megint elkezdi keresni, hogy hová tartozzon. Talán még nagyobb baj, hogy sokan beérik már e két véglet puszta illúziója között való ingázással is, csak mert az látszólag ártalmatlan. Tévednek.
Sok ember élete vándorlás két ijesztő végpont között. Az emberben létezik egy vágy, ami arra készteti, hogy tartozzon valakihez, beépüljön egy másik ember életébe, és fordítva – épüljön be egy másik ember is az ő életébe. Ez vágyódás a MI iránt.
Általában mindenki el is indul efelé, mégis mikor közel jön hozzá ez a MI – és itt legyen szó akár vallási rajongásról, politikai fanatizmusról, mert ugye ez nem csak szerelem lehet - akkor vele jön egy rémület is, hogy mi lesz velem, mi lesz az ÉNemmel. Egy időben ezzel a frusztráló jelenséggel el kezd távolodni, hidegülni. Elindul a másik végpont felé, ami a magány, az ’egyedül maradok’, a ’senkim se lesz’, aminek a hidege egyszer csak megcsapja. Ha ez bekövetkezik, akkor megint elkezdi keresni, hogy hová tartozzon. Talán még nagyobb baj, hogy sokan beérik már e két véglet puszta illúziója között való ingázással is, csak mert az látszólag ártalmatlan. Tévednek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése