Ez annyira nagyon szép, hogy nem tudtam ellenállni annak a késztetésnek, hogy beollózzam. Forgassuk hát együtt Magdeburgi Szent Hugó sorait, ahogyan azok Magdeburgi Lator Károlyhoz írott intelmeiben ím ígyen olvashatók:
„Szerelmetes fiam, Magdeburgi Lator Károly, elárulom neked a titkot, hogy mi hiányzik a legtöbb emberből. Az arányérzék. Az bizony. Az arányérzékedre hivatkozom tehát, amelyet talán megörököltél atyádtól, belátván, hogy amilyen kicsike szent ő, olyan kisméretű lator vagy te is. Nem dicsekedhetsz imponáló bűnökkel. Nos hát, én ugyan keveset értek a lét végső dolgaihoz, ám az arányérzékem néha súg valamit. Tudod, úgy vagyok én ezzel, mintha elvinnének a messzi jövő egyik nagy létesítményéhez, mondjuk a paksi atomerőműhöz, és ott a főmérnök úr azt kérdezné tőlem:
- Tudod-e, Hugó, hogy miért építettük ezt?
- Nem én, furcsa öltözetű idegen.
- Hát azért, mert a vezérigazgató úr otthon felejtette az öngyújtóját, és nem tudott rágyújtani. Itt mi elektromos áramot termelünk, és látod, a végén kijön egy drót, ami folyton izzik. Így hát a vezérigazgató úr akkor gyújt rá, amikor csak akar. Én pedig azt válaszolnám kellő alázattal:
- Uram, én semmit sem értek az atomfizikához. De az arányérzékem tiltakozik az ellen, amit mondasz. Túl hatalmas ez az apparátus ahhoz, hogy itt egy cigarettáról legyen csak szó. És ezt mondom neked is, búcsúzóul:
- Túl nagy apparátus vonul fel itt az ember testében, lelkében, természetben és a társadalomban, a tudományban, a művészetben és a vallásban, hogy mindez annak a kurta hatvan-hetven évnek szóljon, ami után nyomtalanul ellobban az ember élete. Bocsásd meg öreg atyádnak ezt a kételyét, amit csak izzadott ki magából, mint a kagyló, hogy igazgyöngyként magához szorítva, egyetlen obulusaként vigye magával, amikor majd lép a nemlétezésbe.”
„Szerelmetes fiam, Magdeburgi Lator Károly, elárulom neked a titkot, hogy mi hiányzik a legtöbb emberből. Az arányérzék. Az bizony. Az arányérzékedre hivatkozom tehát, amelyet talán megörököltél atyádtól, belátván, hogy amilyen kicsike szent ő, olyan kisméretű lator vagy te is. Nem dicsekedhetsz imponáló bűnökkel. Nos hát, én ugyan keveset értek a lét végső dolgaihoz, ám az arányérzékem néha súg valamit. Tudod, úgy vagyok én ezzel, mintha elvinnének a messzi jövő egyik nagy létesítményéhez, mondjuk a paksi atomerőműhöz, és ott a főmérnök úr azt kérdezné tőlem:
- Tudod-e, Hugó, hogy miért építettük ezt?
- Nem én, furcsa öltözetű idegen.
- Hát azért, mert a vezérigazgató úr otthon felejtette az öngyújtóját, és nem tudott rágyújtani. Itt mi elektromos áramot termelünk, és látod, a végén kijön egy drót, ami folyton izzik. Így hát a vezérigazgató úr akkor gyújt rá, amikor csak akar. Én pedig azt válaszolnám kellő alázattal:
- Uram, én semmit sem értek az atomfizikához. De az arányérzékem tiltakozik az ellen, amit mondasz. Túl hatalmas ez az apparátus ahhoz, hogy itt egy cigarettáról legyen csak szó. És ezt mondom neked is, búcsúzóul:
- Túl nagy apparátus vonul fel itt az ember testében, lelkében, természetben és a társadalomban, a tudományban, a művészetben és a vallásban, hogy mindez annak a kurta hatvan-hetven évnek szóljon, ami után nyomtalanul ellobban az ember élete. Bocsásd meg öreg atyádnak ezt a kételyét, amit csak izzadott ki magából, mint a kagyló, hogy igazgyöngyként magához szorítva, egyetlen obulusaként vigye magával, amikor majd lép a nemlétezésbe.”
